Penna kézbevétele és letétele: 2004. január 17.
Jogok: Ezennel cáfolok minden olyan vádat, miszerint mindennek bármi köze lenne a Harry Potter - tagadáshoz.
Figyelmeztetés: Kicsit sötét és elgondolkodtató írás, de egyáltalán nem vészes
Megjegyzés: Lehet, hogy e mű egyes részeiben teljesen ellentmond a Harry Potter-nek, de úgy hiszem a kalandozó fantázia világában ez teljesen megengedhető. Végül is a fanfiction az alap történethez nem köteles a végsőkig ragaszkodni.

A számban egy furcsa pállott íz ült. Mintha vér lett volna. Lassan, fásultam emelkedett föl szemhéjam és kinéztem a homályos világba. Sötét volt. Egy hatalmas teremben voltam és mellettem még jó néhány olyan ágy sorakozott, amelyen én magam is feküdtem. Fáradt testem ernyedten hevert a paplan alatt, fájó fejem a puha párnán nyugtattam. Közel az ajtóhoz egy apró kis gyertya égett és fényénél egy karikás szemű boszorkány dolgozott lázasan, papírjai fölé görnyedve. Madam Pomfrey körmölt ott serényen. Agyam lassan fogta föl a jelent és azt, hogy a gyengélkedőn fekszem. A közelmúlt kínkeservesen hasított belém és addig résnyire nyitott szemeim fölpattantak. A másik irányba fordítottam fejemet. Közvetlen szomszédságomban feküdtél holtra vált arccal, és a mennyezetre meredtél. Rádöbbentem, hogy a borzalmas képek, amelyek egyre fölsejlettek előttem emlékek voltak. Eljöttél a Szellemszállásra… De honnan tudtad, hogy ott vagyok? És ha tudtad, miért jöttél el? Agyam tompa volt. Megpróbáltam koncentrálni és végiggondolni a történteket, de túl fáradt és gyenge voltam ehhez. Minden porcikám fájt, szemhéjaim egyre sötétséget hoztak rám és lassan ismét elnyomott az álom.

Most itt ülök a szobámban és álamat dörzsölgetvén emlékezve Téged várlak, hogy hozd nekem mesteri kezed munkáját, az enyhítő főzetet. Kopogást hallok. Lassan leengedem karomat, fölpattanok, és ajtót nyitok. Itt állsz előttem teljes valódban, arcod ugyanolyan sápadt, mint régen és teljesen elválik fekete hajadtól és talárodtól. Beinvitállak, Te unottan sétálsz asztalomhoz és lerakod rá a gőzölgő serleget. Én kedvesen mosolygok Rád, de ebben a mosolyban már sok éve a szégyen és megbánás bujkál, amit azért az éjszakáért érzek, amin James mentette meg az életedet. Kérdően nézel rám és várod további óhajaimat, melyeket szó nélkül teljesítenél, hiszen Dumbledore-ért mindent megteszel. Nem tudom, mitévő legyek. Annyi ideje szeretnék erről beszélni Veled, és annyira kikívánkozik belőlem:

- Sajnálom… - szólok, és meglepetten nézek Rád. Nem akartam kimondani, de vulkánként tört elő belőlem és nem tudtam megfékezni. Te pontosan látod rajtam, miért mondom ezt, hogy mire célzok… de nem tudom, miből sejted. Arcod kegyetlen vonásai egyszerre megváltoznak. Talán eddig nem feltételezted, hogy bánom azt az éjszakát, és hogy ez azóta is nyomaszt már sok hosszú éve. Közelebb lépsz, és összevont szemöldökkel fürkészel engem.

- Borzalmasan sajnálom, ami akkor történt, Perselus. Ha tudtam volna, hogy odaküld… ha tudom, mire készül Sirius, nem hagyom. Soha nem utáltalak és nagyon fájt, amikor bántottak Téged. Soha nem nevettem a tréfáikon, soha egy percig nem élveztem, hogy kínoztak, de túl gyáva voltam, hogy megakadályozzam. Nagyon sajnálom, hogy ezt át kellett élned. Láttalak akkor hajnalban magam mellett a gyengélkedőn. Láttam, mennyire megviselt Téged… Bocsáss meg, kérlek…

Szinte már esedezem, kis híja van, hogy térden csúszva könyörögjek. Az arcodat figyelem, amin ezer érzelem ül. Emlékezel és kételkedsz, tépelődsz és megenyhülsz, megbocsátasz, és végül némán bólintasz. Lebegő talárral suhansz el mellettem, kezedet a kilincsre helyezed, de megtorpansz. Lassan megfordulsz, a szemembe nézel, és fogaid közt kipréselsz pár szót, majd úgy távozol, mintha meg se álltál volna. Elkerekedett szemekkel bámulom az ajtót, szívem majd kiugrik a helyéről, és mindenem remeg. Nehézkesen nyelek egyet, mintha torkom össze lenne szűkülve. Forog velem a világ, muszáj hát leülnöm. Az ágyamra rogyok kiszáradt szájjal. Kinézek az ablakon, de homályosan látok csak, szemeimet könnyek lepték el. Nem bírom elhinni… lehetetlen az egész… Egy rossz álom, amiből egyszer fölébredek. Körbefon a megtört némaság, fülem dobhártyaszaggatóan zúg a csendben. Belefájdul a fejem, ahogy ismétlődnek bennem bársonyos bariton hangodon kiejtett iménti szavaid:

- Nem fájt annyira. Egy pillanat volt az egész… csak egy harapás…