Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

(Tóth Árpád fordítása)

---

 A hold a fák közt

A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan, ág zörg,
és mindenütt
hangok remegnek...

Ó, hogy szeretlek.

A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet;
szél jaja rezzen...

Álmodj, szerelmem.

Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja...

Isteni óra!

(Szabó Lőrinc fordítása)

---

 Nagy fekete éj

Nagy fekete éj
száll szívemre lágyan
aludj, minden kéj,
aludj minden vágyam!

Már semmi se fáj,
ó szomorú óra!
nem gondolok már
se rosszra, se jóra.

Bölcső vagyok én,
ringat egy kéz engem
sírom peremén -
Hallga, hallga, csendben...

(Babits Mihály fordítása)

---

Költészettan

Charles Morice-nak    

Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető  verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát!
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

 

---

Arthur Rimbaud-nak

Halandó, angyal és démon, te, te, aki
könyvem első helyét vagy méltó bírni: Rimbaud,
van bár kontár hülye, ki úgy hív: kurafi
s zöldfülü szörnyeteg s iskolás boroskancsó,

tömjénspirálisok és lanthúrhangzatok
jelzik emlékezet-templomba te belépted,
hol is fényes neved dicsdalt nyerend azért, mert
szerettél engem, úgy, miként kivántatott.

Bámulják majd a nők, izmos, szálfa kamasz
szépségedet, mely oly ravasz, paraszti szépség,
hogy nem vágyhat reá csak indolens merészség.

Lebírtad a halált, - szobornak így maradsz:
a tiszta gyönyörök felső fokát elérve
fehér lábbal tiporsz az Irigység fejére!

(Illyés Gyula fordítása )

---

 

Az alábbi tartalom hetero- és homo erotikus jellegű, a nyugalom megzavarása alkalmas... 

Hát, igen... Tiszta, kendőzetlen bohémia, amiről ugyan sokat hallhattunk irodalom órák alkalmával, de itt ismerszik meg igazán.

---

(Szabó Lőrinc fordítása)

---

Ritának

Sovány nőket nem állhatok,
de te lenyűgözöl, Rita,
érzéki, kissé négeres
ajkaddal. Erről nincs vita.

Hajad lágyékod göngörebb,
gyűrűdző prémét sejteti;
pupilládban nők, férfiak
összefonódott testei.

Szégyenkezést nem ismerünk
hírből sem. Ha szemérmesen
elfordulsz tőlem, sejdítem,
mi jár a fejedben, édesem.

Az, mit nem mer kimondani
a nyárspolgár, a mit elvetett
az illem. Nékem fontosabb
az illemnél az alfeled.

Derekad keskeny és sovány.
Mégis szép. Nézem ki, konok,
alig domború melledet
és Szodomára gondolok.

Vállad hegyes; szoknyádon át
medencéd keveset mutat:
ki melletted csak elsiet,
nem tudja, lány vagy fiú vagy.

De combod vastag és húsos,
s pompásan tartja feneked
két gömbjét. Ez a labdapár,
amelyért szívem eleped.

Ruhád lágyabbnak tünteti
fel azt, mi sima és kemény -
vetkőzz! Mérjük meg hasamat 
hasacskád márvány mérlegén.

Tűz, szenvedély, érzékiség
árad lényedből. Oly buják
vagyunk! De vajon melyikünk
talál ki ma több figurát?

Mezítlen infánsnőm, siess,
csússzunk az ágyba. Jön az éj.
Hajnalra majd csak kiderül,
ki nagyobb kurva: te vagy én?

(Faludy György fordítása)

---

Egy lányhoz

Ha két combod közé veszed
halántékomat, lihegek,
végigkóstolom prémedet,
magamba szívom ízedet;

ha altestedbe olvadok,
és nagyigényű, de rövid
ágyékomat szorongatod
kopasz fejbúbjától tövig;

ha úgy riszálod meseszép
hátuljad jobb meg balfelét,
ahogy erényes feleség
nem tudja rázni alfelét;

ha számba engeded, szivem,
recés, játszódó nyelvemet,
s az élvezettől azt hiszem,
hogy vizeletem elered;

ha derekad ölelem
és pukkanásig telt herém
úgy trónol bolyhos öleden,
mint szultán díszes szőnyegén:

gusztálom mindezt s élvezek,
de ennél százszor szebb nekem,
ha elterpeszted térdedet,
s combod közét megleshetem,

hol párnák közt s a lepedő
krétás fehérjén hajnalig
nézném a Bohóc nevető
cseresznyepiros ajkait.

(Faludy György fordítása)

---

 A lila budoárban

Istennek hála, este lett,
mutasd meg barna testeded,
mert itt az alkalom,
amelyre várva vártam
e lila budoárban,
a sárga pamlagon.

S félig meztelenre
vetkőztél, add kezembe
kis, kurta válladat,
míg mellbimbód, szerelmem,
kemény, hegyes, eperszem,
ha ajkad rátapad.

Ingecskédet, lehúzom,
és egyre lejjebb csúszom
hasadon, köldököd
porcelán csészéjéhez,
s aztán lágyékod édes
hajában fölnyögök.

- "Még, még, még, még, még" - mondod,
mikor szétnyíló combod
nyakamba öleled.
- "Még, még, még, még" - zihálod,
ahogy elémbe tárod,
megringatod s riszálod
felborzolt öledet.

S mert rám is gondolsz néha,
finom, keskeny és léha
kezeddel, asszonyom,
áldást osztón, szerényen
oda kapsz, hol szemérmem
ágaskodik kevélyen,
mint egy vörös torony.

(Faludy György fordítása)

---

Frigid nő

Nem vádollak érzékiséggel:
a sok nő közt, ki bekapott
a múlt szezonban, én is ettem
nálad ízesebb falatot.

Mégis imádlak, fiatal vagy,
könnyű tested nyílegyenes,
s elutasító nyugalmával
lányosan vonzó és kecses;

hosszú lábfejedet száz évig
csókolnám; szemedet sosem
homályosítja-gyújtogatja
az orgazmus s a szerelem;

tested jó illata szerényen
nem szalad szeretőd elé:
odatapad fehér bőrödhöz
és friss, akár a tengeré;

kicsikéd elegánsan keskeny;
ajka aranyszínű, finom
szőrével szendén válik szét, ha
bunkómmal durván kinyitom;

melled, hódító, lányos melled,
e hegyes élű, pici mell
úgy áll fel, mintha a pubertás
ma reggel érte volna el;

zárt ajkad gőgös és fölényes;
vállad serdülő fiúváll;
álszent homlokod nem akarja
tudni, altested mit csinál;

fodrász-nem-látta hajad kurta
fürtjei hintáznak remek
tarkódon, s akkor sem nyugosznak,
mikor egymásra fekszenek;

csigolyáid, mind gyöngyvirágsor
vezetnek egyenest oda,
hol tested legfehérebb része
és bűvös völgye Canova

vésőjét idézte, ha volna
szobrász, ki ily hátsót hasít,
meg ilyen lábat, le egészen
hónaposretek sarkadig.

Ölelkezésünk nem viharzott,
esőcske volt, mely csepereg,
nem lángoltunk és nem is adtunk,
csak egy kevésve meleget.

Kis pöcködet megudvaroltam,
de nem mozdult nyelvem alatt -
így párzásunk nem nyújtott többet,
mintha kiráznám magamat.

Többször próbáltam felsrófolni
extázisunkat, kedvesem,
de te, mint lány az intézetből,
rám szóltám: - "Ezt ne tedd velem."

Mégsem felejtlek el. Remélem,
hogy ismét lefekszem veled -
igérem: vadabb leszek és te
utána jóval nedvesebb.

(Faludy György fordítása)

---

Mille e tre

Szeretőim nem úri fiúk; a külvárosban
laknak; sokan vidékről jöttek; legtöbbje munkás.
Tizenöttől húszéves fiatalok; nem tudnak
sem illemet, sem gátlást; szabadszájúak s durvák.

De így szeretem őket, kócosan, overallban,
illatszer kölni nélkül, mert hogy egészség árad
minden tagjukból; frissek, kényszer nélkül
mozognak; a míly súlyos és rugalmas a testük, mikor járnak!

Szemük sarkában némi rokonszenves komiszság;
naív, ravasz beszédük mit sem árul el róluk;
hazudnak, káromkodnak - az utóbbi csak fűszer -,
de mindenkor őszinte és üdítő a csókjuk.

Hány százszor keltettél fel vágyamat kézben tartott
ismétlőpisztolyukkal, viháncos seggeikkel!
Az esti lámpafénynél, éjjel meg virradatkor
hogy megdolgoztak engem, te jószagú Úristen!

Karok, csípők, gerincek, összefonódott combok,
ágyékok! Testem lelkem orgiája s szerelmem!
Rövid párzások s hosszú ölelések emléke,
jelen, múlt és jövendő, most együtt éled bennem:

mert csak járjuk a kánkánt a vonagló refrénnel;
s táncunk nem ronda, inkább szép és inkább
parázna, mint szép - s engem visz, úsztat leheletük szellője,
verejtékük patakja, spermájuk ezüst árja.

Két Charlot-m. Kölyöktigris az egyik, macskaszemmel,
kis ministráns volt nemrég, holnap markos csibész
lesz; a másik gőgös taknyos, ki sokat ad magára,
s elszemtelenedik, ha golyóit megdicsérem;

Odillon utcagyerek, nem nőtt fel még egészen,
és máris mint fonódik nyakam köré combja!
A lába gyönyörű szép, boldogságom megszédít,
ha háttal áll és rojtos kisnadrágját letolja,

talpa szatén, bokája tengerkék ér villája,
ha lágyéka szőrpajzsát faromhoz nyomja,
ágyunk vibrál, mint földrengéskor, és nyolc jó
végtagunkat nem két: egy lélek lakja,
mikor lovacskát játszunk;

Antoine peckét hírnév övezi városszerte,
király a sihederek között, szeme azúrja
átjárja lelkemet, s ha felnyársal acélvégű
lándzsájával, azt érzem, hogy agyvelőmig fúrja;

Paul remek karizmával aranyhajú atléta,
mellbimbója százszorszép: mindig lelkesen szoptam,
mint lent másik bimbóját; Francois szalmaszőke
s pasztellrózsaszín farka van, mint az angyaloknak;

Auguste kerek hátulján a szőr most kezd kinőni
(tükörsima volt tegnap); és Jules, a szép és sápadt,
ki egyre kurvásabb lesz, és fenekét ringatja,
oly pompás volt az ágyban, de viszik katonának -

szép fiúk, játszótársak, kik velem együtt annyit
lógtatok, kártyáztatok, de főként lőttetek:
édes múlt, még édesebb jelen, bűvös jövendő -
sosem volt és sosem lesz elég belőletek.

(Faludy György fordítása)

Tanács kisfiúknak nyárra

A kisleány kiváncsi:
két ujjhegyével tartja,
mert azt hiszi, pisálni
készül a kölyök farka.

De az feláll. Húzigálja
- csak tízéves, Úristen! -,
s hogy nyögdicsél a drága,
míg jobbra-balra spriccel.

A lány bámul: nem sárgás,
fehér tejet eresztett.
Lehajtja hozzá száját,
megkóstolja a nedvet.

Ne büszkélkedj, fiacskám,
ne mondd ezt élvezetnek.
Pajtásod többet használ,
kivel a rétre mentek.

Elfeküsztök az árok
legalján, komisz kölykök,
gyorsan le a nadrágot,
dugjátok ki a pöcköt,

szívd őt meg, de a spermát
tarsd vissza, mert így kéjes,
mikor két suhanc egymás
tátott szájába élvez.

S hogy ennél jobb már nincsen?
Van! Osztályodban negyven
bugris jár, egy-egy frissen
meszelt, ruganyos seggel.

Menj egyikkel a pajta
mögé, állítsd négykézláb,
fektesd a fűben hasra,
guggoltasd, mint a békát:

térdelj mögéje szépen,
húzd szét farráncát, lődd meg.
Azt érzed, hogy az égben
vagy és szárnyaid nőttek.

Vagy te feküdj le s hagyd, hogy
ő fúrjon meg fardombod
tövén - nem élt még taknyos,
ki erre nemet mondott.

S a lánykák! Most bérmáltak:
nagyszámú a rokonság,
mind vétkezni kívánnak -
és nővérkéd, hugocskád!

Csináld velük akárhol,
találsz csűrt, padlást, kertet
dosztig - csak ne az ágyon,
mert ezzel gyanút keltesz.

Hanyatt fektesd az édest.
Két lába között árok.
Azt nem kell keresgélned:
szabad szemmel meglátod.

Oda, fiam! Előlről
nyomod be. Használj némi
erőszakot először.
Tudja meg, ki a férfi!

A lányság között gyorsan
veszi neszét hírednek.
Jönnek hozzád csoportban,
s akikkel egyszer tetted:

mind utánad szaladnak
s repetálnak belőle.
Ezt meg ne gyónd a papnak,
mert ideges lesz tőle.

(Faludy György fordítása)

---

Nyitány

Combotok s farotok börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!

Szeretem lábatok, mely szeretők után
s szeretők oldalán szerelmesen tipeg,
s csak szerető köré fonódik vad-buján,
ha már a férfi-test kifárad és liheg;

a talp hüs bársonyán suhanva, s az öt ujjon,
miket langy bágyadás ölel s kéjvágy acéloz,
csókom a friss bokák havát kóstolva ujjong:
szebb s szentebb lábakon nem járt se Szent, se Hérosz!

Szeretem szájatok: fölizzó bíbora
fűti az ajk s a fog s a nyelv játékait,
mikor mardosni kész inyetek bő bora
részeg vággyal elönt s tüzével elvakit.

Szeretem kebletek iker halmát s a völgyet,
hol férfi-agyaram, kedvére kóborolván,
lejtőre száll le, majd ujból fölfele törtet,
mint dühös vadkan a Parnasszus s Pindus ormán.

Szeretem karotok s a márványkikötőt,
mely húsa izgató ivén előmbe nyil:
fehér mint farotok s szilaj csatánk előtt
bibortüzü bilincs s utána enyhe sir.

Szeretem kezetek mely csalogatva kúszik
felém, s ujjatok: ők izgatják elaggot
tagom és mikor a helyes utról lecsúszik,
óva igazitják vissza a tömzsi makkot.

De mindez semmi, mert combjaitok közül
előmosolyog a Fő-Fő-Üdv, melyet ha lát,
izlel, szagol s tapint: hivetek üdvözül
és kész betörni a Gyönyörök ajtaját!

Combotok s farotokszent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!