- Fúha! Bocs, Peter, remélem, hamar elmúlik… - szólt elhalón Sirius a Roxfort Expressz egyik kupéjában, miközben rémülten nézte barátját, akinek egy gomba nőtt ki a nyakából. Nem igazán figyeltem, hogyan került oda. Mámoros arccal néztem az elsuhanó fákat, és egy sóhajtással nyugtáztam, hogy eljött az ötödik tanév. Természetesen akkor még fogalmam sem volt róla, mennyi mindent tartogat számomra…

- Ha megérkezünk, elviszünk a gyengélkedőre. - vetette oda James egy kviddicsről szóló könyvet lapozgatva.

- Mi a fenét bámulsz? - felkaptam a fejem Sirius éles és üvöltő hangjára. Undorodva nézte az ajtó környékét, követtem tekintetét. Perselus állt ott felszegett fejjel. Egy pillanatra rám nézett, majd tovasuhant. Mindig elcsodálkoztam, milyen nagy hatással van rám. A szívem még perceken át olyan hangosan zakatolt, féltem, mindenki hallja.

A tanév kezdetekor mindig olyan érzéseim támadtak, mint elsőben. A hatalmas, impozáns épület rettentően furcsa volt a kis viskóhoz képest. Ámulattal néztem körbe, mintha még soha nem jártam volna itt.

A kis gólyák joggal érezhettek így, amikor az asztalok közt állva várták az ítéletet. Néha megesett rajtuk a szívem, mikor Siriusék hangosan nevetni kezdtek egyiken, másikon. Véget ért a beosztás. Dumbledore igazgató úr fölállt és belekezdett beszédjébe.

- Szeretettel üdvözlök mindenkit… - borzalmasan zavart Jamesék mesterkedése mind e közben. Valami igazán mulatságos dolgot műveltek az asztal alatt. Azt hiszem, rugdosták egymást. Alkalom adtán én is kaptam belőle. Ilyenkor nem szóltam, csak szúrós szemmel néztem rájuk. - …. Gratulálok az új prefektusoknak! A Griffendél ház részéről Remus J. Lupinnak… - Mi? Elakadt a lélegzetem és Siriusék is mozdulatlanná merevedtek. Az igazgató folytatta ugyan beszédét, de abból már nem igazán fogtam fel semmit. Én? Prefektus? Te jó ég! Hiszen ez fantasztikus! Anyáék nagyon büszkék lesznek! Barátaim persze kapva kaptak az alkalmon és hatalmas erővel kezdék ütögetni a vállamat és hátamat elismerésük jeléül. Anthony még föl is állt és odaballagott, hogy csontropogtatóan kezet fogjon velem. Sajgó tagokkal, de szélesen mosolyogva ültem végig a vacsorát. Enni nem igazán tudtam, ahogy este aludni sem. Mind a végtelen örömtől, mind az enyhe lelkiismeret furdalástól. Annyira el voltam foglalva saját dicsőségemmel, hogy Perselusra rá se bagóztam. Mielőtt megtudtam a jó hírt, ugyan kerestem Őt a tömegben, aztán fölhagytam vele. Drága, drága Perselus... Ugye büszke vagy most rám?

A közös bájitalórákról végérvényesen lemondhattam. Soha nem sült ki belőle semmi jó, ha összezárták a griffendéles és mardekáros brigádot. Éppen ezért hozzánk a hollóhátasokat rakták. Volt ebben azért jó is... Rengeteget beszélgettem Mirandával. Nem hittem a szememnek, úgy szépült évről évre. Kedvessége pedig mit sem változott.

- A francba... - sziszegte Sirius maga elé a folyosón sétálva.

- Mi a baj? - hajoltam be elé kérdően.

- Nem tudnád kölcsön adni azt a vackot? - mutatott a prefektusi jelvényemre. Felhúztam szemöldökömet. - A csajok buknak rá. Úgy bámulnak Téged!?

Elpirultam. Arra gondoltam, hogy ez nagyon kedves tőlük, ám észre se vettem. Akkor hogy mondta, rájöttem, igaza van, és tényleg jól esett, azonban hidegen hagyott. Van valaki, akinek nem kell prefektusi jelvény ahhoz, hogy belém legyen esve. Szegény Perselus... Merre járhatsz most?

- Nézzétek már! Helyzet, Pipogyusz? - kezdett Sirius őrült kalimpálásba a közeledő felé. Megremegtem. Úgy közeledett felénk, mint a végzet éjszín talárú hírnöke. Megőrültem érte. Vetett egy lenéző pillantást barátaimra, majd végigmért engem és elsuhant mellettünk. Tátott szájjal néztem utána. Szinte megszűnt a külvilág és lelassultak a mozdulatok.

- Milyen undokok egyesek?! - ordította utána James nevetve.

- Pont Te mondod, Potter? - a lekicsinylő mondatot Lily vetette oda, ahogy elsétált mellettünk. Ágas arca egyszerre már nem volt olyan ragyogó. Lehajtotta fejét, mint egy megsebzett szarvas. Motyogott magában valamit, majd arca dühös fintorba torzult. Perselus éppen befordult a sarkon és eltűnt a szemünk elől.  Peter egyszerre őrült rángatásba kezdett, ezzel kissé elvonva figyelmemet. Hevesen mutogatott egy lányra, akit annyit emlegetett a szünidőben. Megragadtam kezét, jelezvén, hogy ezt hagyja abba, mert saját magát járatja le. Körbenéztem és meglepetten konstatáltam, hogy már rég elballagtunk valamerre. Ingerülten a levegőbe csaptam. Peter elkerekedett szemekkel nézett rám. Perselus! Perselus! Perselus! Itt vagy egy köpésre és mégis nagyon távol! A vágy, hogy Vele lehessek, szinte megőrjített. Amilyen hamar összetalálkoztam Vele év elején, most olyan ritkán látom és akkor is csak pillanatokra. Egy reményem volt: a Szükség szoba és az, hogy nem feledte még el titkos találka helyünket, és a szombati időpontot.

- Á! Egy giliszta! Hogy kerül ez ide? - ordította a hétvége első reggelén Sirius ládája mellé mutatva. Morcosan néztem rá kócos tincseim mögül. - Nem hiszed el? Háh! Följelentem a Roxfortot a Minisztériumban, de télleg!

- Jaj, fogd már be, Tapmancs! - vágott egy párnát izgága barátunkhoz James.

- Gyerekek! Peter hol van? - kérdeztem szememet dörzsölgetve. Majd hátrahőköltem és a fejemet a falba vertem… A láda mögül az emlegetett nőtt elő és szélesen vigyorgott körbe.

- Egész éjjel gyakoroltam! Ez csúcs! Csúcs! Csúcs! - ugrálva lelkendezett és bokszolt bele a levegőbe.

- Gilisztává változol? - kérdezte hitetlenkedve Sirius lusta és lenéző hanglejtéssel.

- Olyan hülye vagy! Patkánnyá változom! Te csak a farkamat láttad! - Peter feje elvörösödött az idegességtől, hogy Ő mennyire boldog, mi meg csak nézünk.

- Jah! Az más… - Sirius szeme egyszerre felcsillant és szélesen vigyorogni kezdett. - Féregfark barátom…

- Az anyja! - szólt ámulva Ágas és kikászálódott az ágyból, majd kihúzta magát és megköszörülte torkát. - Uraim! Ezennel örömmel jelentem be: a Tekergők létszáma immáron teljes!

Hatalmas üdvrivalgás és tapsvihar törte meg az álmélkodó csendet. Tapmancs ugrálni kezdett az ágyán, mi pedig követtük példáját. Addig is rendetlen fekhelye most egy rosszul elkészített bájital sújtotta területhez lett hasonlatos.

Ahogy végighaladtam a még kihalt folyosókon egyre csak azon járt az eszem, hogy a reggel túl jól sikerült. Ha valami jól kezdődik, a folytatása nem lesz olyan derűs. Elhatalmasodott rajtam egy fajta félelem. Túl boldog voltam.

Remegve vettem a levegőt a falak közt ballagva. Rám tört a romantikus és költői hangulat, ahogy kinéztem az őszszín fákra és a kellemes napsütésre. Magamban verseket kezdtem mondani, majd Perselushoz szóltam gondolatban. Ugye ott leszel, kedvesem? Ott vársz majd rám, mint mindig. Belépek a szobába, s meglátom hátad mögött összekulcsolt kezed, ahogy az ablakon át nézed a tájat, majd lassan felém fordulsz és végigmérsz engem. Nem lépek közelebb, azt Neked kell megtenned. Nem várok soká. Lassan, tekintélyt parancsolóan közeledsz felém, s szívem egyre lázasabban ver. Kezeim remegni kezdenek, arcizmom meg-megrándul. Örömteljesen és szaggatottan sóhajtok egyet, míg már csak pár lépés választ el minket. Ében hajad belóg kissé arcodba, ám nem simítod el. Talán direkt teszed, hogy még jobban megbabonázz, pedig már azt hiszem, ez lehetetlen…

Mosolyogva csettintettem némán a levegőben, mikor észbe kaptam, hogy túl mentem a szobán. Igen, nem volt hangja. Barátaim sokszor próbáltak rá megtanítani, azonban minden erőlködésük hiába volt. Csak szánalmas kis csattogás lett belőle.

Fordultam hármat és már nyitottam is be. Torkom jólesőn összeszorult, üres lett a testem, viszont szívem csordultig telt. Ott állt Perselus háttal nekem, összekulcsolt kezekkel…