Mindenki Arthur k�r�l t�st�nkedett. L�tszott rajta, hogy j�l esik neki a t�r�d�s, de az�rt zavarja a viszonylagos t�meg. H�tr�bb l�ptem h�t �s a m�g�ttem l�v� �gyra tekintettem. Egy s�padt f�rfi fek�dt ott. Eszembe jutott, valaki eml�tette p�r napja, hogy Arthur mellett egy v�rfarkas fekszik a Szent Mungo-ban. K�zelebb mentem, kezeimet h�tam m�g�tt �sszekulcsolva az �gy mell� �lltam. A holtrav�lt f�rfi megt�rten �s k�ts�gbeesetten n�zett f�l r�m.

- Parancsol? - k�rdezte kim�rten.

- Hogy van? - szel�den mosolyogtam.

- Maga szerint hogy vagyok? Van fogalma r�la, mit t�rt�nt velem? - megemelte hangj�t kiss�, de �gy sem keltett nagy felt�n�st. Szemeiben k�nnyek gy�ltek.

- Igen, tudom. - feleltem nyugodtan.

- De arr�l viszont m�r sejt�se sincs, milyen ez! �letem h�tral�v� r�sz�t sz�mkivetetten �lem majd �s mindenki f�lni fog t�lem. - hangja n�ha elcsuklott besz�d k�zben, ajkai megremegtek. L�tszott rajta, hogy nem el�sz�r ejti ki ezeket a szavakat. Tal�n �gy gondolta, jobb, ha kiadja mag�b�l �rz�seit, miel�tt azok megfojtan�k.

- De, j�l tudom, milyen. - sz�ltam higgadtan. �rtetlen�l �s �rdekl�dve figyelt engem csillog� szemeivel.

- Le�lhetek? - az �gy sz�l�re mutattam, � lassan b�lintott. V�rakozva meredt r�m.

- Gyerek voltam m�g, amikor megmart egy v�rfarkas. J�l tudom, mi v�r �nre.

Hallgatott. Tal�n ennyire letagl�zta, hogy �gy s�t�lgatok az �tlagos, h�tk�znapi emberek k�zt, vagy egyszer�en csak a folytat�st v�rta. Tal�n mindkett�…

- Sok helyen dolgoztam, de egy id� ut�n mindenhonnan elbocs�tottak. Nem felt�tlen�l az�rt, mert r�j�ttek, csak nem tudtam teljes�teni megfelel�en a r�m ruh�zott feladatokat. �m a bar�taim �s hozz�tartoz�im v�gig mellettem voltak �s ez volt a legfontosabb. A mai napig ez a legfontosabb. Soha nem szenvedtem hi�nyt semmiben, �t�n �tf�len seg�t� k�z ny�lt fel�m �s soha nem toltam el magamt�l. A fontos az, hogy ne hagyja el mag�t �s ne forduljon el a vil�gt�l, mert akkor az hasonl�k�ppen tesz. Ismeri a mond�st: Seg�ts magadon…

- Isten is megseg�t. - fejezte be mondatomat. Arc�n m�r nem �lt annyi f�jdalom, ink�bb h�la hatotta �t minden�t. Nem gondoltam volna, hogy n�h�ny sz� �gy meggy�zi. B�r �gy jobban belegondolva, n�ha t�nyleg el�g ennyi a boldogs�ghoz.

- Maga olyan kedves �s nyugodt. Boldognak is t�nik. Ugyan kicsit megviselt a k�lseje. - t�rta f�l gondolatait �szint�n, ahogy �tsuhantak elm�j�n. - Ha nem em�szten�m magam, nekem is k�nnyebb lenne… Igaz?

Elismer�en b�lintottam. Nem rem�ltem, hogy ilyen k�nny� lesz. Megfogtam er�tlen�l maga mellett hever� kez�t �s b�ztat�an megszor�tottam. Viszonozta �s szemei h�l�san f�nylettek. Mes�lni kezdett mag�r�l, a csal�dj�r�l, az �let�r�l. H�l’ Istennek nem egy ember �llt m�g�tte szil�rdan. Mondtam is neki, hogy ez mindenn�l t�bbet �r.

Lassan lej�rt a l�togat�si id�, ez�rt a t�bbiek egyenk�nt elb�cs�ztak Arthurt�l. Hasonl�k�ppen tettem �jdons�lt ismer�s�mmel �s meg�g�rtem neki, hogy hallunk m�g egym�sr�l. Csatlakoztam n�pes kis t�rsas�gunkhoz �s jobbul�st k�v�ntam a betegnek. Az ajt�b�l m�g visszamosolyogtam Arthur szomsz�dj�ra, � integetett. Fejemet felszegve l�ptem ki az utc�ra �s sz�lltam be a Mundungus vezette aut�ba.

- No? Mi van Arthurral, Remus? - k�rdezte sof�r�nk fej�t h�traford�tva.

- M�r jobban van. - feleltem b�besz�d�en a h�zakat csod�lva. Alastor �lt le mell�m f�szkel�dve.

- �s? T�rt�nt m�g valami �rdekes? - faggatott tov�bb Mundungus, imm�r a kocsi gombjait nyomkodva.

- Seg�tettem valakinek… - v�laszoltam a t�rdemnek szer�nyen mosolyogva.